Gombász szakkör
Kis-Rózsa Valentina tanárnő vezetésével november 3-án, az iskolai tanítás után elindultunk az idei tanév első gombász szakköri foglalkozására: a 9A-ból Fodor Zoltán, Nagy Marcell és jómagam, a 9B-ből Kelemen Zsolt, Virincsik Csörsz, Kovács Milán, a 11A-ból Füri Laura, és a 13A-ból Szabó Szebasztián. Velünk tartott még Dékány Szabolcs is.
Utunk a Sándorfalvi-erdőbe vezetett. Jártunk fenyőerdőben, akácosban, nyárasban, tölgyesben is. Rögtön a tisztáson, amin keresztül megközelítettük az erdőket, illatos, mezei szegfűgombákra bukkantunk. Először a fenyőerdőben felfoghatatlan mennyiségű fenyőtinórút találtunk. Olyan sok volt belőlük, hogy szinte lépni sem lehetett úgy, hogy ne kerüljön egy példány a talpunk alá. Közben találtunk citromgalócát is, aminek kapcsán a tanárnő elmagyarázta, hogy milyen bélyegekről ismerjük fel a galócákat, köztük a halálos mérgű gyilkos galócát is. Az biztos, hogy fehér lemezű, galléros, bocskoros gombát nem, érdemes szedni.
A fenyves után nyárasba vezetett az utunk, itt két tenyérnyi méretű, csodálatos csiperkéket, illetve a szerencsésebbek laska gombát is találtak.
Az erdő szélére kiérve hallottuk a darvak csodaszép és összetéveszthetetlen hangját, emellett a kisebb testű madarak éneke azonnal felcsavarta a mosolyt az arcomra. Ki is mentünk az erdő szélére, hogy meglessük a darvakat, de sajnos nagyon messzire voltak, csak a sziluettjük látszódott. Viszont láttunk két őzet átszaladni a szántón. Találkoztunk egy szép nagy nyúllal is, ami azért különleges, mert ilyen közelben erdőben még nem láttam nyulat, mert ahol én lakom, az a nagyvadak otthona. Szóval nagyon jól éreztem magam, de tartogatott még meglepetést számomra a szakkör.
Találkoztunk gyapjas tintagombákkal is. Én is szoktam otthon, Zalában gombászni, de a gyapjas tintagombát eddig még nem ismertem. Bóklásztunk egy darabig, hátha találunk még belőle, mert ahol egy van, ott több is lehet, és nem kellett csalatkoznunk, gombák seregeit leltük meg. Közben Kis-Rózsa Valentina tanárnő mesélt nekünk a gombákról, és oktatott minket.
A tölgyesben szintén gyönyörű hatalmas hófehér, egészséges csiperkegombákra bukkantunk, de tövüket megszagolva szomorúan vettük tudomásul, hogy tintaszagú csiperkét találtunk, ami nem ehető gomba.
A fenyvesbe visszatérve rengeteg fenyőalja (rizike) gombát szedtünk, de csak olyan mennyiségben, hogy a természetben-, illetve más gombászoknak is maradjon. No de hadd meséljek még, mert még közel sem ért véget az utunk.
Láttunk, és megcsodáltunk hatalmas boszorkánykörökben növő gombákat. Egy egész generációt láthattunk, egyszerűen gyönyörű volt! Még mindig folytatjuk utunkat, és gombák tömkelegével találkoztunk: rozsdasárga tölcsérgombák és foltoslemezű lánggombák világítottak a sötétedő erdő alján, a jobb szeműek zöldes nedűgombát, ragadós bocskorosgombát, szürke tölcsérpereszkét, lószőrszegfűt is észrevettek. Egy fiatal akácoson áttörve hatalmas, óriásira nőtt gombákat vessz észre Dékány Szabolcs, ezek a várva várt nagy őzlábgombák voltak. Szerencsére volt belőle annyi, hogy mindenkinek jutott. Nagyon megörültünk nekik.
Túránk végén tanárnő átnézte zsákmányainkat, és kiválogatta azokat a gombákat, amik túl öreget, vagy rossz állapotúak, esetleg étkezésre alkalmatlanok, így csak azokat vittük haza, amelyek biztos ehetőek. Ezután elindultunk vissza az iskolába, illetve a kollégiumba.
A szakköri foglalkozásról mindenki új élményekkel, tapasztalatokkal, és tudással, nem utolsó sorban pedig ízletes zsákmánnyal tért haza.
Dudás Csaba János 9/A
