Gombász szakkör a 2. szegedi gombakiállításon


A szegedi Agórában megrendezett gombakiállításon vettünk részt Kis-Rózsa Valentina tanárnővel, és Szabó József Kristóf tanár úrral. A kiállításon szakértők és laikusok egyaránt voltak. Egy hosszú asztalon, az élőhelyüknek megfelelően csoportosítva, névvel ellátott gombafajokat mutattak be, pl: téli fülőke, bársonyos réteggomba, sötéttönkű fokhagymagomba. Az utóbbi számunkra érdekes volt, mert a szaga kifejezetten erős fokhagyma szag. Az asztal körül vitrinekben is láthattunk érdekes fajokat, illetve az egyik tárlóban gombász szakkönyveket, szakácskönyveket is tanulmányozhattunk. A kiállított gombák és szakkönyvek mellett komoly tudományos kutatások plakátjai is ki voltak állítva, melyeket a kutatók be is mutattak az érdeklődők számára. Annak érdekében, hogy a kiállítás még színesebb legyen, a falakon gyönyörű fotók és rajzok voltak, természetesen gombákról. A tudósok előadásai után a Szegedi Gombászok egy-egy tagja vette át a szót, és kézbe véve kedvenc gombáját az asztalról, mindent elmondott arról, amit csak érdemes tudni.

Nagyon érdekes kiállítás volt, itt alkalmunk nyílt olyan gombákat is közelről szemügyre venni, amikkel itt az Alföldön szinte biztosan nem találkozunk.

Szabó Szebasztián, Fodor Béla (11A)


Képek a kiállításról, és a szakkörről