TekAIRd körbe! Kétkeréken a Velencei-tó körül


A HUNGAIRY egészségtudatos és környezettudatos pályázati felhívása miatt szeptember 15-én egy 16 fős diákcsapattal és 3 kísérőtanárral körül bicikliztük a Velencei-tavat. A 32 km-es úton kerékpáros túravezető segített bennünket, körülbelül 3 órát tekertünk közepesen könnyűnek mondható terepen.

Pihenésképp részt vettünk egy madárgyűrűzési foglalkozáson Dinnyés határán. A megjelölt és adminisztrált énekesmadarakat (barkóscinegéket, nádiposzátákat, fecskéket, sármányokat, seregélyeket, stb) kezünkből engedtük szabadon, mely egy nagyon izgalmas és új élmény volt mindenki számára. Emellett a természetvédelmi őrtől sokat tanultunk az adott fajra jellemző faji bélyegekről, kor-, és nem meghatározásukról, szociális szokásaikról. A pihenő érdekes, látványos és szórakoztató volt. A második rövid megállót a pákozdi Miska huszár szobránál tartottuk, a gigantikus vasbeton szobor lábánál csoportkép is készült.

A túrát 3-kor fejeztük be, majd indultunk haza busszal. A buszon mindenki pihente a napi fáradalmait, Soltvadkerten pedig egy jól megérdemelt fagyit fogyasztottunk el. Köszönjük szépen az iskolavezetésnek a lehetőséget, izgalmas, élménydús és persze fárasztó napot tudhatunk magunk mögött.

Írta: Fodorné Volford Bettina, Dóbé Csilla és Borsi Levente