Országos Jótékonysági Vadászaton a szegedi kürtösök


2022.-ben 10. jubileumi alkalommal került megrendezésre az Országos Jótékonysági Vadászat országszerte 38 helyszínen. Ebből három Tolna megyében, egy ezen belül is Alsónyéken, a Keskenyi Föltulajdonosi Vadásztársaság kezelésében álló területen. Az országos rendezvény kiemelt célja volt idén a 19 megyében kiválasztott 19 gyermekkórház részére minél nagyobb támogatást nyújtani. A befolyt összeget Tolna megyében a Szekszárdi Balassa János Kórház Gyermekosztályának ajánlották fel. Az országos szintű rendezvény sikerét mutatja, hogy idén összesen 40 millió forint gyűlt össze, és került felajánlásra a már említett intézmények számára.

A december 27-én, délelőtt 9 órakor kezdődő alsónyéki fácánhajtáson több mint 35 vadász és szép számú hajtó vett részt. Iskolánk tanulói, Bozsolik Szabolcs, Batiz Bence és Kelemen Zsolt Péter különös részt vállalt a rendezvény lebonyolításában. A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Kürtegyüttesének tagjai nem csak hajtóként vettek részt, de a vadászkürt mögül is emelték a rendezvény színvonalát: szignáljaik nyitották, majd zárták a napot, illetve adták meg a tiszteletet az elejtett vadnak.

A rendezvény zárásaként Dr. Németh Csaba, a Balassa János Kórház igazgatója mondott köszönetet a megjelenteknek, majd az esemény főszervezője, és az eseménynek otthont adó vadásztársaság elnöke is felszólalt, kiemelve iskolánk tanulóinak közreműködését, megköszönve színvonalas előadásukat.

Az eseményről beszámolt a TEOL (Tolna vármegyei hírportál) a cikket az alábbi linkre kattintva érhetik el:

Tovább olvasom a cikket a TEOL oldalán…